2007. augusztus 22., szerda

Somogy megyében jártunk. Kaposvári szállással barangoltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Felmerült azért néhány kérdés. Ha egy városnak olyan értéke van, mint a Rippl-Rónai Emlékház, fantasztikus villával, illetve 102 képpel a legfelkapottabb magyar festőtől, akkor miért nincs egy tábla az úton, hogy hol találjuk. Nem csoda, hogy amíg ott barangoltunk, rajtunk kívül még véletlenül sem tévedt oda egy ember sem. Hasonlóképpen jártunk a Deseda-Tó arborétumával, se egy tábla, se egy ember, pedig igazán szép a hely. Legalább mindig látogatható, mert nincs lezárva, csak éppen furcsa, hogy komoly küzdés megtalálni.

Somogy amúgy szép, Hoyos Miksa kastélya Ladon különösen. Mondani sem kell, még véletlenül sincs róla se tábla, se leírás, se semmi. De a környéken bicikliző ötéves gyerekektől tájékozódhattunk. Grófé volt, iskola lett, lepukkant, tipikus „kommonista sikertörténet”. Egy vállalkozó épített a falunak új sulit, cserébe megkapta a kastélyt, amelynek a parkjába a nagy utazó egzotikus növényeket is ültetett, most árulja, 1,5 millió euróért. Addig meg rohad.

Jópofa a somogyvámosi Krisnafalu is. Tök igazuk van, aki kíváncsi, fizessen. 1200 a beugró, bent vezetett túra, ahol semmit nem tudunk meg a közösség életéről, inkább a vallás alapjairól, „ne fogyasszatok annyit, ismerjétek meg inkább magatokat!”, „Tehén forever, kutya fuck you”, illetve Krisna mindent ezerszer ad vissza. Ezt akkor tudjuk meg, amikor lehetne 2-3000 ezer forintért bölcsességeket, vegán szakácskönyvet venni. Van bennem kísértés, hogy a bejáratnál próbáljak 1,2 milliót visszakérni, de nem teszem, egyrészt mert jól éreztük magunkat, másrészt mert nincs ott senki.

Hazafelé gondolkodom. Ha nincs áram, hogyan laptopozott mellettem a büfében egy kopasz helyi erő? A mantrát (van benne három szó, Hare, Krisna és Rama, ja és nem hosszú) 1700 alkalommal kell elmondani egy nap, állítólag csak két óra. Hogyan számolják? Azt viszont látom, hogy rendkívül gyors beszédre ösztönöz, mert mellettem egy lány mormol, én csak krsn, hr hadarást értek. Szex csak gyereknemzési céllal, ami persze oké, elvek szerint élni tiszteletre méltó, igaz azon töprengek, hogy akkor ott a több fun, ahol nem jön össze a gyermek.

1:31 | Muki

2007. július 26., csütörtök

Rozsomák

Életem nagy álma teljesült. Mindig is óriási rozsomák-fun voltam, és életemben először élőben láthattam rozsomákot. Na, nem a Szibériában és Kanadában még fellelhető párezer példány egyikével sikerült összefutnom, de legalább egy fogságban tartott egyeddel találkozhattam. Tudtam, hogy itt-ott elérhető, Alaszkában (Anchorage-ban) egy fogságban született és egy szabadon született, de trapper-fogságba jutott hős boldog családi életet élnek, Detroitban még utódok is születtek, Edinburgh-ban és Stockholmban is van rozsomák, vagy latinul Gulo Gulo, angolul wolverine, svédül pedig jerk. Természetesen egyhetes stockholmi utunk első napja a Skansenbe vezetett, ami nemcsak az egyik nemzetközivé vált svéd szó (ahogy Álom barátomtól tudom, az ombudsman is ilyen), de Svédországban a falu-múzeum mellett egyben állatkert is. Szóval azonnal a Skansenbe igyekeztünk. Érdekes skanzent láttunk, ombudsmant viszont egyetlen egyet sem, vagy az is lehet, hogy mégis?

Bármennyire is pesszimistán közelítettem a témához („biztos majd elbújik”), de végül, ha csak egy-egy pillanatra is, de láttam Őfalánkságát, a fogságot jellemzően nem kedvelő, itt viszont óriási, műpatakkal, vízeséssel dúsított lakosztályban lakó rozsomákot. Az indiánregények réme, a rettegett torkos borz, a rénszarvasokat, grizzly medvéket felzabáló menyétféle, Michigan Állam és egyben a méltán ismeretlen Helsinki rögbicsapat (Helsinki Wolverines) totemállata, egyszóval kedvenc állatom ott volt, aktív volt, mozgott, elbújt, evett, ügyködött. Nagy élmény volt. Egyet már láttam, de egy egész családot még nem! Irány a Zoo Alaska!

1:55 | Muki

2007. július 4., szerda

Nusi minden reggel betelefonált az Állatkertbe, ma reggelre kiderült, Karcsi elpusztult :(

20:28 | Muki

2007. július 2., hétfő

Denevér-bébi

Állatkertbe esküvőre, vagy cipősdobozzal kell járni. Így ugyanis ingyenes. Legutóbb kedves cimborám tartotta az Állatkert japán kertjében a lagziját, ezúttal pedig denevérmentőként jutottunk be.

Tegnap a Budai Várba indultunk volna sétálni, amikor Nusi alig pár lépés után kiterített békát látott az aszfalton. Gyanús volt, megnéztük, kiderült, hogy denevér-kölyök, és még él. Gyorsan papír-zsebkendőre fektettük, hazaszállítottuk, sikerült megitatni, elkezdett kicsit körbecammogni, majd elaludt. Riadtan kezdtük el az idevonatkozó web-irodalmat böngészni, mi is a teendő. Hamar kiderült, hogy nincs szerencsénk, az állatkertben látható almazabáló denevérekkel ellentétben a hazaiak rovart esznek, no nem lesz könnyű táplálni. Találtunk viszont mindenféle denevérmentő szervezetet, végül az Állatkert fődenevérészének a mobilszáma is megkerült.

Kiderült, hogy az itatás remek döntés volt, mert Karcsi (így neveztük el a négycentis, hiénafejű csöppséget) könnyen kiszáradt volna. Most van a kölykök kirepülésének időszaka, hősünk már viszonylag fejlett törpedenevérnek tűnt a leírásunk alapján, aki valószínűleg elvétette az első önálló repülések egyikét. A doki azt javasolta, hogy amennyiben szürkületnél elmegy magától, engedjük, ha nem, másnap vigyük be az Állatkertbe.

Szegény, nemhogy nem ment el, de nem is nagyon mozgott, kicsit még később is ivott, de a befogott molylepkére rá sem hederített. Nusi folyamatosan figyelte, próbálta itatni, majd egyszer lelkesen bejött, hogy írjuk fel: 11-kor ivott. Felvetettem, hogy a felírásnak sok értelmét nem látom, mert egyrészt emlékezni fogunk rá, másrészt nem tudom milyen empirikus következtetéseket tud kiszámolni az időpontból.

Vasárnap talán még soha nem keltünk ilyen korán, taxival mentünk, nehogy a mozgólépcsőn megrázódjon Karcsi, nyitáskor az Állatkertben voltunk. A biztonsági emberek bele sem kukkantottak a cipősdobozba, beengedtek minket, mi bevittük Karcsit az Élet-Halál házába (mi természetesen azért az életnek drukkolunk), majd leadtuk. Végül kaptunk egy telefonszámot, ahol, mint hozzátartozók érdeklődhetünk.

Utána körbejártunk a kertben, fantasztikus fóka-show szemtanúi voltunk, illetve tetszett, hogy épül-szépül az egész Állatkert. Örömmel nyugtáztuk (lásd kép), hogy a melósokat milyen gondosan kezelik, ha ez így megy a denevér-bébikkel is, nem lesz semmi baj.

0:04 | Muki

2007. június 3., vasárnap

Svájcban működnek a dolgok, jöttünk rá, amikor a Celebi Kft. kedves munkavállalóinak jóvoltából eljutottunk Genfbe. A városcentrumtól kissé kijjebb, a futballstadion és egy bevásárlóközpont közé ékelve, de rettentően profi szállodában laktunk. Busszal jártunk hát a centrumba, amelyik egy perccel a menetrend szerinti idő előtt mindig felbukkant a látómezőben, majd másodperc pontosságra beállt a megállóba. Ahányszor buszra szálltunk, ez mindig így történt. Később rájöttünk, hogy ha kell a buszvezetők várnak egy kicsit a megállókban, de a korán-érkezés, vagy a késés elképzelhetetlen.

Svájcban nincs élet, jöttünk rá, amikor vasárnap és Pünkösd hétfőn nemcsak az említett bevásárlóközpont volt zárva, de a városban is minden üzlet, az éttermek zöme, sőt, a szálloda bárja is. Rendes, öntudatos munkavállalók, nekik is ünnep van.

Az ékszerdoboz Svájcban is vannak nagy városok, jöttünk rá, amikor Genfben is, mint minden nagyvárosban, a pályaudvar közelében rossz negyedbe keveredtünk. Mi csak azt vettük először észre, hogy az éhes sétálgatásunk közben a reménykedve megvizsgált éttermekben már csak bevándorló férfiak üldögélnek, természetesen, mint minden lelkes, de kissé „elméleti” liberális tolerancia-bajnok, mi is úgy gondoltuk, hogy ilyen helyekre azért véletlenül sem térünk be. Hamarosan hölgyek is felbukkantak, a csípős hideg ellenére feltűnően nagy dekoltázzsal…

Svájcban nem szeretik a zajt, jöttünk rá, amikor kiderült, hogy az ablakunk a szállodából egy pályaudvarra néz, de soha semmi zajt nem hallottunk. Sőt, vonatoztunk is egyet Lausanne-ba, de a vasútnak sem volt az égvilágon semmi hangja. Így már kicsit jobban megértettem annak a haveromnak a sztoriját, akit Zürichben feljelentett a szomszédja, mert este 11 után lehúzta a vécéjét. Szóval a sztorit megértettem, igaz attól még jobban nem szerettem meg a szomszédot…

Genf teljesen tele van a private banking feliratokkal, ahol a derék svájciak nagy szakértelemmel és rendkívüli diszkrécióval kezelik a világ bármely országában összerabolt vagyonokat. Az alapból semleges ország rendre tartózkodik a nemzetközi egyezményekről, például az EU-tól, így szinte zavartalanul folytathatja a gyakorlatát, a világ nagyobb dicsőségére, Svájc nagyobb gazdagságára.

Lausanne viszont nagyon tetszett nekünk, remek az olimpiai park, a múzeum, fantasztikus a város fekvése. A csipetnyi városban percenként közlekednek a furcsa utánfutós trolibuszok, amiket mi ugyan nem vettünk igénybe, de ettől persze teljesen kikészültünk. Pontos adataim nincsenek, de az elegáns tóparti sétány és a domb tetején található városközpont között szerintem 5-600 méter szintkülönbség is lehet. A dombos városka nagyon hangulatos, de, hogy a Lausanne-t állítólag ellepő milliárdos európai nyugdíjasok ezt miért szeretik, arra nem jöttünk rá, hacsak nem a biztos szívroham fájdalom-mentes eutanáziája miatt...

23:37 | Muki

2007. május 18., péntek

Nézem a hírműsorokat. Újabban olyan érzésem van, hogy csak egészségügyi borzalmakról és a rendőrség ex-, vagy jelenlegi tagjainak az ocsmányságairól szólnak, hát nem éppen szép kilátások. Ráadásul mintha az egészségügyi miniszterek – a reformokat igazolandó – maguk járnának élen az egészségügy lejáratásában, rossz hatékonyság, félrediagnosztizálás az állandó kommunikációs elemek, ami persze arra jó lehet, hogy még kevesebben merjenek kórházba menni, ott ugyanis megölik őket, lehet tovább szűkíteni a kapacitásokat. Magam éppen megjártam egy egészségügyi intézményt, ahol jól informált, kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkező belvárosiként a legjobb szemspecialistához kerültem, és remek ellátásban részesültem. Természetesen az olyan kényelmetlenségeket leszámítva, hogy akadt olyan reggeli, ami egy darab száraz zsemle volt, mert nem jött meg a friss reggeli, raktáron meg csak ez volt.

Egy valami azonban megdöbbentett. A szemklinika kórtermei tátongtak, gondoltam is, hogy milyen jogos ez az ágyszám-csökkentés. Csakhogy az egész hátterében az volt, hogy az OEP csak adott számú műtétet finanszíroz, ha úgysem tudnak műteni, nem fektetik be a pácienseket, akik eközben (egy igen érzékeny szervről van szó), fél-egy évet várnak félvakon különböző listákon. Ez valóban tragédia, nekem ezúttal szerencsém volt a szerencsétlenségben, hogy levakarhatatlan fiatalként kiharcoltam, hogy előre soroljanak, tudtam, hogy sűrgös a műtét, remélem még sokáig szükségem lesz a látásomra, ne romoljon tovább.

Az egészségügy is drámai, de a rendőrségi ügyek egyenesen döbbenetesek. A konkrét sztorikat éppen mindenki ismeri, gondolom unja is kellően, de nem állok meg egy-két kommentet.

Nem becsülöm le az erkölcsi aspektusokat, például a tolvaj helyszínelőt, a kiszolgáltatottság kihasználása, mondjuk a kirabolt továbbrablása szerintem megbocsáthatatlan, remélem, hogy nem felfüggesztettet ér csak, oké halálbüntetés ne legyen, de azért fejjel lefelé, vagy a heréjénél fogva felfüggeszteném az ilyet.

Mégis a rendőrség egyes elemeinek erkölcsi állapotán túl félelmetes lehet a szellemi minőség is. Kamera kereszttűzben eltenni a lóvét, öten megerőszakolni egy nőt. Mit gondoltak? Megússzák? Bevallom már-már hajlok a legkeményebb demagógiákkal egyetérteni. Az index.hu „Szájbarágó” című összefoglalójában olvasom, hogy természetesen ezek után is meg kell állni a szóló-nőknek is ha int a rendőrbácsi, ne hisztériázzunk. Sajnos, ahogy a romatelepen gázolóknak a cserbenhagyást, úgy a magányos nőknek éjszaka szintén a részleges törvénysértést érdemes követni. Teljesen indokolt továbbcsúszni egy-két kilométerrel, közben már hívni a gázolásnál a mentőt, és telefonon jelenteni a rendőrségen, hogy nem cserbenhagyásról, csak félelemről van szó. Ahogy adott környezetben rendőrök esetében sem menekülésről, csak óvintézkedésről van szó.

A másik demagógia a jobboldal újsütetű rendőrfóbiájának eredménye: a KDNP szerint Fletó, meg a szadeszos politikusok okolhatók az erőszakért, mert október 23-a után is védték a bűncselekményt végrehajtó rendőröket, akik lám, elkanászodtak. Persze, hogy hülyeség, de tényleg szégyenteljes volt a politika akkori teljesítménye. A jobboldal egyoldalú rendőrgyalázása is és a baloldal hálakönnyei is a derék rendőröknek, ami nem engedett meg cseppnyi kételyt sem a szakszerűségben, hiszen minket védtek. Mikor lesz már végre az, hogy a rendőrség nem azonnal hárít, álrendőrökkel, meg nem is volt viperával, hanem így fogalmaz: mindent megteszünk a körülmények felderítéséért, egyelőre nincsenek terhelő adatok rendőreink ellen, de minden vizsgálatnak nézünk elébe. Még annak is jobban örülnék, ha így fogalmaznának, majd vizsgálat nélkül öt nap múlva bejelentenék, hogy minden oké. De ez a bunkó-Gergényi-style, az információ nélküli hárítás csak azt sugallja, hogy „mi egy nagyon szemét banda vagyunk, de azt állítjuk, hogy teljességgel lehetetlen, hogy hibázzunk, de ha mégis majd jól megvédjük egymást. Ja és a kedvenc témám, most sincsenek lemondások. Ez a Petrétei szerintem akkor sem mondana le, ha látnánk a térfigyelőn, ahogy ő is előkapja a Rebiszes kollégákkal a gumibotját.

További hülyeség, hogy amikor valami, a többség által nagyon rühellt dolog történik, mondjuk a Kossuth téren emberek sátoroznak és ürítenek, vagy éppen rendőrök erőszakolnak, akkor azonnal felmerül az érintett törvény sürgős módosításának szükséglete, szígorítsunk, mert nagy a népharag. Tessenek jó, igazságos és reális törvényeket alkotni, és elképzelni, hogy helyzet lesz, majd akkor is stimmeljen. Minden törvényünk olyan, hogy marha jó, csak éppen ha alkalmazni kéne, akkor szar?

Ha pedig valóban igaz, hogy a rendőrök azzal védekeznek, hogy a nő ajánlkozott a természetbeni ellenszolgáltatásra, nem sokat törődnék a bizonyítással, elfogadnám a védekezést, és a lehető legsúlyosabban megbüntetném a rendőröket, korrumpálhatóságért, egyenruhához méltatlan viselkedésért. Talán az nem 15 év, de ennek a kategóriának a legsúlyosabb, minősített büntetését kiszabnám.

A fröcsögés közepette sem szabad elfeledni, hogy mindent persze a jogállam keretein belül, egyelőre övék az ártatlanság vélelme. Olyat is látott már a világ, hogy valaki egészen élethűen – valami bosszú, vagy franc tudja milyen megfontolásból - kitalálta csak, hogy megerőszakolták.

23:16 | Muki

2007. május 13., vasárnap

Az Európai Uniót finoman szólva sem sikerült itthon elmagyarázni, népszerűsíteni az embereknek. Ugyan anno a népszavazást nagy arányban megnyerte az igen, kissé morbid módon ehhez az kellett, hogy a „nem”-re szavazókat jó előre sikerült elmebeteg fasisztáknak minősíteni. Ám az előnyöket később sem értette meg az átlagember, gyakorlatilag plusz-bürokrácia, még több szabály és képviselő, nagyjából ennyi jött le. Pedig az EU-ról rengeteg jó dolgot is el lehetne mondani, örültem is, hogy május 12-én utcabál népszerűsíti, el is mentünk megnézni a Deák Ferenc utcába.

Pár hevenyészett sátor, néhány bolgár és román prospektus, illetve egy „nemzetek konyhája” büfé, ami azért nemzetek konyhája, mert lehet kapni sopszka salátát, meg tarját és kolbászt. Mindezt méregdrágán, ezer forint felett a kolbász is, és persze minden egyéb, egy étkezés drágábban jön ki, mint egy nagyon jó étteremben. Fel is húztuk magunkat és inkább elmentünk a Hajós utcába, az azeri étterembe. Ezt akár lehetne EU-bővítési hitvallásnak is tekinteni, de inkább csak akartunk valami tényleg finomat enni. Persze így még drágábban ettünk, de legalább demonstratíven nem támogattuk az EU-s rablást. Ilyet ugyanis óriási pofátlanság csinálni, egy ilyen esemény nem a lacikonyhásról szól, a szervezőknek árakat kellett volna egyeztetni a monopol-büféssel, versenyeztetni, mit tudom én. Hacsak nem éppen az a cél, hogy maradjanak a sztereotípiák, az EU, illetve majd az euró csak a kevés gazdag szórakozása, akik még könnyebben hétvégézhetnek Párizsban, és ritkábban kell a külföldi bevásárlásokhoz pénzt váltani. Az utcabál ezt bizonyította.

10:45 | Muki

2007. május 1., kedd

Ha rendezőt vízbe fojtani nem is lehet, de aláírni mindenképpen kell:

http://www.allatesbarat.hu/

23:59 | Nusika

2007. április 22., vasárnap

Ma váratlanul filmrendezői ambíciók törtek elő belőlem. Már körvonalazódik a forgatókönyv is, egy jelenet pedig egész konkrétan megvan. Egy középkorú, nárcisztikus köcsög álművészt fojtanának vízbe benne – ez annyira hűen tükrözné a művészi mondanivalómat, mégpedig, hogy „dögöljön meg minden rohadt állatkínzó”. Nem alkalmaznék semmiféle filmes trükköt, a drámaíró-rendező valóban elpusztulna a jelenet felvétele során, hiszen így még hitelesebb lenne a film. A sok piától valószínűleg már úgyis tropára ment a mája, fogjuk fel az egészet eutanáziaként, tulajdonképpen egy csomó szenvedéstől szabadítanám meg ezt a szerencsétlen idiótát. Kíváncsi vagyok, vajon a kísérleti kisjátékfilmek versenyében kapnék-e különdíjat a szöveg és kép formabontó használatáért.

18:25 | Nusika

2007. április 6., péntek

Itthon ragadtunk, hiába a sok szervezés és tervezgetés, elmarad a svájci húsvét.

Ez is rossz, csalódás, de alapvetően a kiszolgáltatottság a döbbenetes, kiszolgáltatottság hordároknak, vagy mit tudom én kiknek.

A szerződéseken alapuló liberális piacgazdasággal teljesen ellentétesnek tartom, hogy szakszervezeti seggfejek biztatására minimális képzettségű segédmunkások ártatlan embereknek okozzanak kárt, pusztán azért, mert inflációt messze meghaladó béremelést követelnek. Úgy, hogy közben van olyan anya, aki nem jut el a lánya esküvőjére, vagy az utazgatásokért keményen dolgozó embereknek a régóta tervezett hosszú hétvégét, húsvéti kiruccanást le kell mondani. Ezek vagyunk mi. Mert persze gondosan többnapos ünnep elejére időzítik a rohadt akciójukat, hogy tényleg fájjon. Nem a végére, hogy esetleg a jól sikerült hétvége után legyen egy kis kellemetlenség, hanem az elejére, hogy az egész legyen elcseszve. Az előre kifizetett szállodaszobát, utazási biztosítást, vasútjegyet, meccsbelépőt persze senkinél nem tudom majd érvényesíteni, de ha sikerül a csodacsapatnak a zsarolás, akkor talán száz büszke munkavállaló, nem havi 150 ezret keres majd, hanem 155 ezret.

A sztori pedig arról szól, hogy ha van a piacon ember, aki elvégzi a melót 150 ezer forintért, akkor ez a munka annyit ér, ha nincs, akkor majd a Celebi Kft. többet fog kínálni ezért a munkáért. Ilyen egyszerű. Ha pedig rakodóként, becsekkoló kisasszonyként, vagy motozóként nem elég a 150 ezer, akkor tessék tanulni és elmenni bankigazgatónak, olimpiai bajnoknak, Nobel-díjasnak, miniszternek, azzal többet lehet keresni. Igaz, ezek valóban nem sztrájkkal érik el a magasabb árazást, hanem úgy teljesítenek, hogy azt magasabbra árazzák. Nyílván a személyes érintettség miatt fröcsögök és gyűlölködök, de bevallom én mindig is csodálkozva néztem a sztrájk intézményére. Természetesen, ha a munkáltató nem tartja be az ígéretét, elmarad a bérfizetéssel, megszegi a kollektív szerződést, akkor jogosnak tartom, de egy szerződés befolyásolására nem. Kereslet és kínálat.

Takony szakszervezetis mondja: ők délelőtt is tárgyaltak volna, de nem lehetett a menedzserekkel, mert azok beálltak rakodni. Hát, igen. Kívánom a kft. helyzetet menteni igyekvő vezetőinek, hogy meg tudjanak szabadulni a mocskos munkavállalóiktól, sőt ezekről a munkakerülőkről országos listát kéne vezetni, hogy más munkáltató is meg tudja, hogy ezek a szemétládák az ügyfeleknek kellemetlenséget, a cégnek hírnévrontást fognak okozni.

A többi kiszolgálónak pedig ilyenkor be kéne szállni, és kiszorítani a piacról azt a céget, amelyik nem tudta biztosítani az ügyfelek ellátását, ennek örülnék a legjobban, a feladatát ellátni képtelen szarházi cég és az összes ocsmány munkavállalója is eltűnne a piacról. Nincs létjogosultságuk ugyanis, mert megszívatnak, cserbenhagynak ártatlan embereket.

Ja, és az EasyJet, szerencsére megtaláltuk azt a céget, amelyik egyedül képtelen volt kezelni a helyzetet, az e-mailre nem válaszolnak, telefonon lehetetlen elérni őket. Ilyenkor valamiért nem tájékoztatnak a helyzetről, nem telefonálnak, nem küldenek e-mailt, bezzeg a szemét akcióikról ontják a spameket.

Nekünk húsvéti birkáknak ezt tojta idén a nyúl! Mindenkinek nagy locsolót, szép nyulat és kényelmes tojást kívánok!

22:51 | Muki

2007. április 5., csütörtök

Elvileg holnap ilyenkor, vagyis este 11-kor landolunk az easyJettel Genfben, háromnapos svájci Húsvét.

A hirkereso.hu-n a két legolvasottabb hír:

Baleset történt a genfi Európai Nukleáris Kutatóközpontban.

Szollár Domokos, a Budapesti Airport szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a 48 órás ferihegyi sztrájk legkellemetlenebbül a portugál TAP, az easyJet és a Lufthansa járatait érinti, csak ezen társaságok járatait kellett törölni.

Pedig milyen büszkék voltunk, hogy ünnepi lesz az út, nem garasoskodtunk, jó szállodát foglaltunk, és persze előre kifizettük, és milyen érdeklődéssel olvastam, hogy a genfi CERN 27 kilométeres részecske-gyorsítója a helyi reptér alatt halad át.

23:34 | Muki

2007. március 19., hétfő

Berlinben jártunk a négy nap alatt. Hideg volt és szerintünk a város alapvetően randa, de azért jól éreztük magunkat. Miért is?

Múzeumban óriási a dömping, így mindenfajta izgalmas témára is lehet találni szakkiállítást, mi néztünk Art Deco-t, Bauhaust, impresszionistát a helyi mini-Guggenheimben, na és, hogy valamit az ismertebbek közül is lássunk, Checkpoint Charlie-t. Ami amúgy tök érdekes, de szombaton és esős időben annyian voltak, hogy legalább átérezhettük, hogy miért lehet valóban életösztön az a menekülés.

Kiváló a tömegközlekedés, napijegyet véve, egészen fantasztikus sűrűségű járatokkal lehet bolyongani az óriási városban (alapterülete hétszerese Párizsnak). A legjobb a 100-as busz, emeletes, és a legszebb helyeken megy végig, igazi sightseeing tour. A vélhetően drogos fiatal hajléktalanok amúgy arra specializálódtak, hogy elkérik a metróban a napijegyet azoktól, akik aznap már nem utaznak, majd próbálják olcsóbban eladni őket.

A berliniek, bár aligha ezt várnánk a tüchtig és kimért németektől, szerintünk emberségesek. Elegáns étterembe bejött egy hajléktalan pár (de tényleg látványosan hajléktalan pár), a pincérek pedig barátságosan köszöntek, hagyták elvégezni a dolgukat a vécében, és udvariasan búcsúztak, azt hiszem ilyennel még nem találkoztunk.

Rengeteg a kutya, és azok is jól tartják őket, akikről talán nem gondolnánk, az aluljárók népe, az üvöltöző kopaszok. Maga az állatkert (amit minden városban rögeszmésen felkeresünk) nagyon szép, remek életterek, izgalmas madárház, nem magas ketrecek, hanem árkok, mintha melletted sétálna az állat.

Az itthoni utcai politizálást látva, érdekes színfolt, hogy vannak radikális baloldaliak, a szállónkkal szemben házfoglalók, mellette nácikat kitiltó felirattal autonóm kocsma.

Remek étkezések, egykor itthon is volt, de kint működik a NordSee, tengeri herkentyűk gyorsbüfé-lánca, lazac és Maxi-Tüte Garnéla, vagyis rengeteg rántott rák, elérhető áron. Ez persze nem olcsó, de Burger King ár, és azért a hamburgernél sokkal izgalmasabb cuccokkal, legalábbis nekünk, biztos ezt is meg lehet unni.

És ami külön élmény, németül beszélnek, én pedig valaha tanultam, úgyhogy igyekeztem is kamatoztatni. Két napig folyamatos kudarc, a nyelveket remekül beszélő recepciós, pincér, múzeumi jegyárus azonnal angolra váltott, majd egy duplán érdekes siker: olasz turista-csoport a Budapester Strasse-t (!) kérdezi tőlem, mire én (tényleg tudtam, hogy hol van), németül pontos útleírást adtam a megfelelő U-Bahnok és S-Bahnok átszállásával. Nagy élmény volt, sőt érdekes módon többször is kértek tőlem útbaigazítást. Mivel i betű nem villogott a homlokomon, gondolom vagy megbízható, vagy nagyon tősgyökeres berlini fejem lehet…

0:05 | Muki

2007. február 24., szombat

Lelkes állattartók vagyunk, a legújabb kényszerű, de azóta nagyon megszeretett szerzeményeink, Sári és Norbi hullámos papagájok, akiket a gazdi halála után befogadtunk. A fiú hiperaktív, a lány pedig nagyobb, de jóval lassabb. Norbi a legkellemetlenebb típusú ősi házastársi modellekben gondolkodó macsó. Kényezteti, begytejjel szájon át eteti Sárit, ugyanakkor cserében nem hagyja dolgozni, ami a madár esetében azt jelenti, hogy enni sem hagyja, minden önálló tevékenység esetén azonnal csapkod, visít, zavarog. Valóságos luxus-kalitkát rendeztünk be nekik, kalciumpótlásra alkalmas szépiagerinccel (gondolom természetes közegükben a papagájok halcsonttal ritkán találkoznak, szóval ez nem éppen életszerű), fészekkel, csillagászati összegbe kerülő fészekaljjal, fürdetővel, itatóval, hintával, tükörrel, rudakkal, sokféle eleséggel. Régen mindig csodáltam a díszhal-kereskedőket, mi lehet abban az üzlet, hogy 500 forintért egereket adnak el, 1500-ért meg papagájt, ebből fizetik a tenyésztőt, etetik az állatokat, plusz a rezsi. Nos, azóta megértettem, hogy a díszhal-madár pontosan ugyanaz az üzleti modell, mint a nyomtató, vagy a borotva, maga a masina olcsó, de utána a tinta, a patron, a penge, vagy éppen az eleség, szóval a folyamatos működtetés óriási nyereséggel megy. Ügyes.

Minden állatnak persze mi sem tudunk örülni. Szupertiszta (azért merem így leírni, mert ez nem minket dicsér…) lakásunkban ugyanis Nusi egyik éjjeli őrjáratát hangos visítás követte, a felkapcsolt villany két szerelmes csótányt világított meg a fürdőszobában. Nusi gyilkosságra való felbujtását galád módon megfogadtam, bár az egyik villámgyorsan elszelelt, de a felkapott színes rtv-magazinon csak úgy fröccsent a másik szegény jószág beltartalma. Legnagyobb döbbenetünkre a teljesen kilapított, sőt kipréselt lény még élt. Eszembe jutott a Nagyvárosi természetbúvár című remek Mancs-cikksorozat, azt hiszem ott olvastam, hogy egy derék csótány fej nélkül még egy hétig életben marad. Voltaképpen akkor sem hiányzik neki a feje, csak a víz, inni viszont nem tud fej nélkül, szomjan hal. Azóta körülnéztem a neten, még csótányirtással foglalkozó blog is van.

Egy lelkes blogger írja, akinek van egy privát blogja és mivel polgári foglalkozása szerint rovarírtó, hát belevágott egy szakmai naplóba is… Mindenesetre amúgy sem eseménytelen társasházunk következő közgyűlésén újabb kedves témát dobhatok be…

22:54 | Muki

2007. január 9., kedd

Na jó, úgyis már olyan rég írtam, úgyhogy macskanyelv kíváncsiságát kielégítendő:

Általánosban imádtam a Modern Talkingot, később pedig a BROS-ért voltam oda, mielőtt még beköszöntött volna a kevésbé kompromittáló Cure és Depeche Mode-korszakom. A család ez utóbbit preferálta kevésbé, ami némileg érthető, az embert nem önti el a szülői büszkeség, ha a 16 éves lánya feketére festett hajjal, pandamaci sminkkel lógós fekete ruhákban és bakancsban jár – azóta is egyfolytában boldogok, hogy kinőttem.
A hajamat már minden létező színűre festettem (kivéve az öreg néniken látható lila árnyalatot), jelenlegi frizurám egy részét pedig nem én növesztettem, hanem valaki más.
Nincs jogosítványom, mert - az elsőre remekül sikerült - KRESZ és elsősegély vizsga után a forgalomban mindig megbuktattak. (azt csak egy következő titokvadászaton mondom el, hogy hányszor)
Így jogosítvány nélkül törtem össze egy vasárnap délutáni gyakorlóvezetés keretében az akkori párom mamájának a céges autóját.
Úgyhogy azóta is minden nap le kell küzdenem a különböző szociofóbiáimat, például, hogy nem gusztusos emberek hozzám érhetnek, vagy rám lehelhetnek a villamoson.

Csatlakozom, ezek Muki titkai:

Hatéves koromban pap szerettem volna lenni. Két érvem volt: hetente csak egy órát kell dolgozni (a vasárnapi misére gondoltam), és nem kell nővel élni! Hétéves koromban eltántorodtam, mert rájöttem, hogy minden vasárnap öreg nénik nyálazzák össze a kezemet!
Tizenhárom éves koromban – mindenfajta zenei tudás nélkül – dobos lehettem egy zenekarban. Próbánk és fellépésünk ugyan végül nem volt, de pár szöveget már megírtunk. Például az akkor rendkívül divatos limbó lázt átírtuk motorversenyre. „A kockás zászló lelendül, motor-motor-motorláz” és hasonlók…
Tizenöt éves koromban az unokatesómmal sörösdobozt kezdtünk el gyűjteni, eleinte német buszsofőröktől kunyeráltunk, majd a Balatonnál a külföldiek által lakott zimmer ferik szemetes-zsákjait borítottuk ki, vagy bemásztunk a kertekbe is körülnézni. A lakók és némi rendőri közbenjárás sem tántorított el bennünket!
Húszéves koromban sikerült a jogosítvány megszerzése. Annyira féltem a vizsgától, hogy ittam előtte két unicumot. Amikor pedig megadták a jogsit, soha többé nem vezettem. Így elmondhatom, hogy én még csak ittasan vezettem a forgalomban.
Huszonöt éves korom környékén, ha kicsit több alkoholt ittam, krónikus „bealvó” lettem. Teljességgel lehetetlen volt ilyenkor felébreszteni. Talán a legrosszabb az a konferencia-party volt, ahol a vécében ébredtem, és tökéletes sötét volt a teljes rendezvény-teremben, valami éjjeliőr engedett ki, de előtte felvette az adataimat, biztos, ami biztos.

Az ismerős blogok közül asszem Generál Botrány Tábornok Szandálja nem kapta meg (vagy csak titkolja) az öt izét, úgyhogy tessék nyilatkozni! (vagy monnyon le)

22:23 | Nusimuki

2006. december 29., péntek

Diétás forralt bor. Tegnapelőtt nagy vendégség volt nálunk. Lévén Karácsony, meglestük a netről hogyan kell forralt bort csinálni. Egy üveg fehérbor, egy üveg vörösbor, 7 dl víz, 25 dkg cukor, szegfűszeg, fahéj, citromhéj, citromlé. Mivel vannak cukrosok is a családban, a 25 dkg cukrot 25 dkg glukononra cseréltük. Nagyon finom lett, mindenkinek ízlett, így alig jutott egy-egy kis pohárka a vendégeknek. Mi szerényen szinte meg sem kóstoltuk. Tegnap azután csináltunk magunknak egy komolyabb adagot. Ha nem is egész üveg borokkal, de 5-5 decivel. Ezúttal is glukononnal, fantasztikus volt, megittuk az egészet. Magam 9 decit ittam, de Nusi is vállalt 6 decit. Majd elkezdtünk egy filmet nézni, de az már lehetetlen vállalkozás volt, percenként szaladtunk a vécére, még szerencse, hogy kettő van. Általában mind a ketten kint ültünk, javasoltam is, hogy lassan vigyük magunkkal a mobilokat, hogy tudjunk kommunikálni, és ki se kelljen mászni. Kábé tíz kör és több Smecta-por elfogyasztása után hagyott csak alább az égiháború. Az egész jelenetsor bőven megcsúfolta az altesti poénokra utazó amerikai tinifilmek állandó elemét, amikor az ellenszenves szereplővel egy bödön hashajtót itatnak meg. Megkezdtük a nyomozást, fogalmunk nem volt, hogy mi okozta. Vírus? Na de ennyire egyszerre? Rossz volt a bor? Talán. Végül a glukonon doboza segített. „15-20 gramm elfogyasztása hasmenést okozhat.” Hát igen, éppen 200 grammot ittunk meg ketten…

17:21 | Muki

2006. december 12., kedd

Müzli és blokk. Gondolom így működik a híradózás. Aktuális sztártémáinkra rá kell ugrani, négy napig csak azzal indulhat a híradás. Van-e a rendőrök sapkáján azonosító? Hány roma indult el aznap Malmöbe? Vagy ami most van, éppen mennyi lejárt, hamisított szavatosságú élelmiszert találtak Törökbálinton? Szóval épp a híradót néztem, és olyat hallottam, amit nem akartam elhinni. Az egyik törökbálinti szupermarketben is adtak el a lejárt szavatosságú müzliből, az áruház jelezte, hogy csak blokk ellenében lehet visszaváltani az árut.

Biztosan a létező legunalmasabb téma a fogyasztóvédelmi panasz, de ez azért olyan méretes káromkodást csalt elő belőlem, hogy gondoltam megírom. Hátha valaki megkommenteli nekünk, hogy melyik cég ez…Tippem szerint a szavatosságot azért kell feltüntetni, mert azon túl megromlik a kaja, lehet, hogy csak szarabb lesz az íze, de az is lehet, hogy onnan ártalmas az egészségre. Ha azt a céget, ahol venni lehetett a szar cuccot a jó híre miatt a kedves híradósok meg sem nevezik, akkor biztosan kiválóan védik a hipermarket jogait, de nem tájékoztatják a kedves vevőket, hogy esetleg veszélyben van az egészségük. Talán ez a fontosabb most. Másrészt a tetves üzlet, amelyik egészségre ártalmas szarokat árul, mert nem képes megfelelő beszállítókkal dolgozni, nem azt csinálja, amit én ilyenkor gondolnék, hogy kinyalja a seggét az egész világnak, százmilliós alapítványt hoz létre a beteg gyermekeknek és ingyenes Duran Duran koncertet szervez Törökbálintra, hogy javítsa a mocskos reputációját, nem, ő csak blokk ellenében cserél. Jóhiszemű vagyok, bár valszeg nincs igazam, de tegyük fel, hogy nem tudták, hogy szart adnak el, engem ez sem érdekel, küzdjenek meg a beszállítóval. Az ő vevőjük viszont bennük bízott, és a vevőknek ők adták el a romlott müzlit. Lehet, hogy a törökbálinti szupermarket jelzős szerkezetből lehet tudni, hogy az melyik, Auchan, Cora, Tesco vagy milyenek vannak még, én nem tudom, sajnos, vagy szerencsére ezeket nem ismerem, nincs autónk, mindent a sarkiban veszünk meg, biztos jó drágán, de azért most örülök, hogy ezeknél a tetveknél nem hagytam egy fillért sem.

21:31 | Muki

2006. december 10., vasárnap

Amióta madarunk van, madárszakértők lettünk, bár van még mit tanulni. Nusi tegnap a klasszikus tyúk-tojás kérdésnek is új értelmet adott. Gyakorlatilag úgy indult, hogy azon kezdtem el filozofálni, hogy ha van egy kakasunk és kilenc tyúkunk, akkor hogy van az, hogy a tojók szinte mindennap tojnak. A tojások valahogy folyamatosan megérnek bennük, vagy a kakas annyira fickós, hogy minden nap, mindenkivel van real action? Nusi elkezdte fejtegetni, hogy tojás mindig van, csak nem mindegyik van megtermékenyítve, sőt a kakas talán nem is a tyúkokat keféli meg, hanem a tojásokat. Itt éreztem úgy, hogy még utána kell olvasnunk.

11:12 | Muki

2006. december 9., szombat

Alapvetően a fogyasztói társadalom rendes katonája vagyok. Van videó-kölcsönző tagságim, esténként túlzabálom magam, egészen ostoba sajtótermékekért is hajlandó vagyok pénzt kiadni. Egyetlen anti-consumer attitűdöm, hogy rettentően utálok vásárolni, a bevásárlóközpontokban minden szent elhatározásom ellenére öt perc múlva már egyetlen gondolat foglalkoztat csak, a mielőbbi menekülés. Ma mégis órákra beszorultunk a Mamut 1-2-be Nusival. Harmadik kísérletemet tettem, hogy a céges telefonomat átírjam személyesre. Eddig a cégpapírokkal volt gond, ezeket beszereztem, de a Pannon ma jelezte, hogy a cégpapírok már rendben vannak, de a személyes részhez személyi kell, lakcím-kártya, plusz jogsi, vagy útlevél. Értetlenkedtem némileg, majd jeleztem, hogy jogosítvánnyal nem rendelkezem, sőt az útlevelem sincs itt, de a számát tudom. Nem volt elegendő. Kissé ideges lettem, mint ügyfél már le is mondtam a sikerről, de újságírói témát láttam a sztoriban, elkezdtem hát kekeckedni, megkérdeztem, hogy mégis miként válhat ügyféllé az a kedves állampolgár, aki nem vezet, sőt nem is utazik, tudtommal egyik sem kötelező, más papírt ugyanis nem fogadtak el. Jött is a válasz, hogy egy megoldás marad, kezessel lehet szerződni. Oké, meg van oldva, Nusi lesz a kezesem. Meg is kezdtük a papírok kitöltését, amikor kiderült, hogy a kezesnek is kell útlevél, vagy jogsi. Nem volt. A téma mindenesetre érdekes, nem szerződhetsz előfizetőként ma Magyarországon egy tetves, elvileg az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó takony szolgáltatóval, csak ha jogosítvánnyal rendelkezel, vagy ha útlevéllel. Na jó, nekem van útlevelem, én csak a negyedik kört akartam megspórolni, de miért ne kommunikáljon az, aki nem utazik soha se saját autóval (mert védi a környezetet), se EU-n kívül külföldre (mert jól érzi magát a hazájában), sőt az érte kezességet vállalók sem. (Természetesen az előző mondat zárójeleit ocsmány demagógiának szántam). De amúgy tényleg, nesze neked diszkrimináció-mentesség. Aztán felmentünk a másodikra és vettünk két törpefürjet (azóta tudjuk Nándort és Ágnest), meg mindent, ami hozzá való. Baromi lelkesek vagyunk, tenyészteni akarjuk őket, szuper jó arcok, amolyan bonzai-struccok. Mondjuk sajnos a kalitka bár gyönyörű, nagyon kicsi (nem repülnek, de futnának, ha lenne hely, de itt felfelé van inkább), és már azt is tudjuk, hogy ideális esetben 1 kakasra 3-9 tyúk jut. Pótoljuk, addig meg drukkolunk, nehogy agyonizélje Nándi Ágit.

1:45 | Muki

2006. december 3., vasárnap

Nusinak nincs szerencséje éjszaka a kulcsokkal. Év elején a saját szülinapomról érkeztem úgy haza (Nusi előbb hazajött, de én úgy éreztem, hogy kommunikációképtelen állapotban is ki kell tartani a buli végéig az ünnepeltnek), hogy az ajtónkban kívülről volt egy kulcs. Igaz legalább nem lehetett kihúzni. Én sem tudtam kivenni, így aludtunk (minden arra járó lakótárs becsengetett, pedig ránk fért volna egy kis alvás), másnap hívtunk egy lakatost, megcsinálta. Tegnap Nusi a hevederzár kulcsával próbálkozott már a kapunál, nem nyitott, de legalább bele is tört rendesen. Aludjunk anyukánál? De bent van a lakásban a szükséges gyógyszer… „Kulcskérdésnek” tűnt, hogy bejussunk! A különleges tudakozó (197) segített, húsz perc múlva megjött a zármester, bejutottunk, csak ötezret kért, a maradék (úgy 15-20 ezer) majd a speciális, már régóta nem gyártott zár kicserélésénél jelentkezik. Mivel kellően be voltunk búzasörözve, nem vettük zokon igazán a történteket, legalább van egy jó sztorink, gondoltuk, még rendkívül izgalmas kerületi lapot is találtunk, addig olvasunk. Pedig utólag belegondolva, éjjel kettőkor mégsem volt annyira jó kaland, hiszen pont ezen az estén nem vittünk kabátot, így fáztunk, és bár a búzasör valóban tompította a kellemetlen sztori miatt érzett fájdalmunkat, azért folyadék-mennyiségben sem volt elhanyagolható, így öt perc lakatos-várás után már muszáj volt lemennünk a parkba… Úgy tűnik nem fáztunk meg. Azért ezentúl igyekszem kézbe venni az ajtónyitás feladatát.

23:36 | Muki

2006. november 30., csütörtök

Egyszer majdnem vettem egy „budapesti séták” című útikönyvet, érdekes lett volna végigjárni (szakértő vezetéssel) a várost. Nusival ki is terveltük, hogy a sok idegesítő „hol mindenhol jártam a világban” típusú wiw-es fotógyűjtemény ötletéből kiindulva fel is rakunk majd képeket, Nusi Budapesten, Muki a Lánchídon, NusiMuki az Alagút bejáratánál címekkel. Hétvégén azután megcsináltuk. Nusi szakdolgozatához kellett épületeket fotózni. Tényleg döbbenetes, hogy az ezerszer végigjárt utcákon, - ha kicsit máshogy megyünk végig, vagy legalább felemeljük néha a leszegett fejet - mennyi érdekesség, szépség van. Készült is rengeteg fotó, még azt is megúsztuk, hogy valami melós a közterületen a személyiségi jogairól dörmögött nekünk, elegánsan nem hallottuk. Hasznos volt az út, de a legjobb az volt, hogy tényleg teljesen turistává vedlettünk. Nálam amolyan térkép-funkcióval ott volt pár papír a lefotózandó épületekről, utcasarkokról, amikor elfáradtunk, megebédeltünk, majd a jól végzett kultúrprogram után még shoppingoltunk is. Ha még szerzünk legközelebb egy félig teli másfélliteres Margitszigetit (gyerekkoromban mindig azt gondoltam, hogyha az amerikaiak nem cipelnének annyi vizet, meg se szomjaznának), akkor már senki nem hinné el, hogy helyi erők vagyunk. A Kazinczy, a Wesselényi és a Síp utca megvolt, a jövő héten talán a körútig is eljutunk.